Az ember azt gondolná, hogy meglett kora okán talán elég tapasztalata van Réthelyi Miklósnak, hogy képes legyen értelmesen beszélni. Előző munkaköreiből (pl. SOTE rektor) eredően feltételeztem, hogy nem a népbutítás, hanem a felvilágosítás oldalán áll a miniszter. Reménykedtem benne, hogy az álszent csúsztatásoktól mentesen, az atyáskodó illúziókeltés nélkül próbálja meg interpretálni a manyup pénzekkel kapcsolatos kormányzati döntéseket. Mai interjújában ezt nyilatkozta:
„A nyugdíjreform értelme az, hogy a nyugdíj céljára befizetett járulékokból történjen a nyugdíjak kifizetése, vagyis olyan egyensúlyi helyzet jöjjön létre, hogy ne kelljen kormányzati forrásokból a rendszert támogatni...”
Mint oly sokszor most is be kell valljam: túlzottak voltak a reményeim.
Különösen szép példája ez a nyilatkozat a vegytiszta populizmusnak és a populizmusra elemi szinten jellemző logikátlan irracionalitásnak. Hiszen az államosított manyup pénzekből a törvénytervezet szerint a nyugdíjakon kívüli, egyéb költségvetési kiadásokat fognak finanszírozni (egyensúlyra törekvés helyett ultra rövidtávú érdekek mentén).
Minden bizonnyal a "járulék" kifejezés is csak nyelvbotlás, mert minap találták ki, hogy "adó"-nak keresztelik át a nyugdíjbefizetéseket. Még egy fokkal kiszolgáltatottabbá téve a jövőbeni nyugdíjasokat, mert ezzel az államnak megszűnnek a nyugdíjfizetési kötelezettségei. Ha akarnak majd fizetnek, annyit amennyit gondolnak.
Elszomorító, hogy Matolcsy Vátesz Györgyhöz, vagy Rogán Antihoz hasonlóan ugyanúgy az állam mindenhatóságát hirdető, neokommunista butaságokkal eteti a népet, ami már önmagában is bizalmatlanságot kelt bennem és abba az irányba mutat, hogy maradjak a manyup-nál. Aki viszont végleg meggyőzött, hogy ha egy hajszálnyi esély van, akkor maradjak az Deák Ferenc (1803-1876) volt:
„Amit erő vagy hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse újra visszaadhatják. De amiről a nemzet, félve a szenvedésektől, önként lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és kétséges.”
A remény hallhatatlan.
Mégha most le is láncolták.
Laszt kommentz