Az utóbbi időben a fülkeforradalom eszkalálódott a filozófia és a kultúra területére is. A pár hete kirobbant "filozófus-botrányban" amortizálja a Kedves Vezető azokat a nemzetközi elismerésnek örvendő filozófusokat, akik tevékenységének áldásosságát megkérdőjelezik. Persze ez sem előzmény nélküli, hiszen a jópár embert már korábban elküldtek és TGM-et is nyugdíjazták.
Nemzeti operából távozik Fischer Ádám is. Nyilván segített döntésének meghozatalában a Heti Válaszban megüzent elképzelés. De Keveházit is elérte az előző év szeptemberében elkezdett "átalakítás".
A független színházak támogatásának harmadát megvonják, amivel gyakorlatilag ellehetetlenülnek, hacsak ... esetleg teljesen függetlenül nem kezdik el nyomni a népnemzeti életérzést, habár nemzetközi hírnevet nem éppen ezzel szereztek.
A pécsi színházigazgatói pályázat mintaként szolgálhat másoknak is: pályázatához mindenki csatoljon minimum egy kormánypárti támogató levelet, de még jobb, ha egyenesen részt is vesz a pályázatban valaki közülük.
A Kossuth- és Széchenyi-díjazottak kiválasztásában is lényegében közvetlenül a Kedves Vezető hoz döntést. Ha valakinek eddig nem lett volna elképzelése a kiválasztás szempontrendszeréről, akkor némi orientációt adhat az idei Madách-díjban részesült Bayer Zsolt személye. (Még alig telt el 8 hónap a 20 évesre tervezett uralkodásból és máris milyen mélyen vagyunk. Van még lejjebb?!)
Gondolom a díjazottak kiválasztásában a Kedves Vezető közeli tanácsadójának, Demján Sándornak nyilatkozatát megszívleli, aki a romantikus 1950-as éveket idézve jelöli ki az irányt:
"A dolgozó, termelő embernek kell a példaképnek lennie, nem feltétlenül a művésznek. Én például betiltanám azokban az iskolákban a művészeti szakköröket, ahol nincs legalább kétszer annyi technikai szakkör."
Jelen körülmények között nem csodálkoznék azon sem, ha a korábbi vizsgálatokkal ellentétben Szőcs Géza és a nemzeti érzelmű genetikusok képesek lennének megtalálni a genetikai rokonságot azzal a néppel, akivel épp szükséges/szimpatikus/pragmatikus. Egy Széchenyi-díjat megér. Nem?
A Nemzeti Együttműködés Rendszerében a fentiek alapján egyértelműen nagyon-nagyon komoly esély van arra, hogy most végre megteremtődik, sikerül mindaz, amiben Salamon Pál csalódott és emiatt 1964-ben felmondott a Népszabadságnál, 1970-ben kilépett a Magyar Szocialista Munkáspártból, 1972-ben pedig a Neue Zürcher Zeitungnak nyilatkozott úgy, hogy az egykori nagy álomért, a szocializmusért "nemhogy meghalni, de élni sem érdemes".
Laszt kommentz