A jövő héten fog szavazni az Országgyűlés az iskolákban bevezetendő trianoni emléknappal kapcsolatos javaslatokról.
Én azt javasolnám: felejtsük el!
Sajnos az egész javaslat ugyanazt a logikát hordozza magában, mint amire a jelenlegi politika épül: ellenségkeresés. Nem értelmes programokkal, elérendő célokat megjelölve igyekeznek a pártok maguk mellé állítani az embereket, hanem démoni ellenségeket kreálnak politikai riválisaikból.
Csodálkoznék, hogy ha azt hangsúlyoznák a tanárok az iskolában, hogy azért jutott annak idején trianoni sorsra az ország, mert az akkori politikai elit ugyanolyan kicsinyes, személyes önérdek által vezérelt, hataloméhes, felelőtlen emberekből állt, mint a mostani.
Miért? Mert egyszerű. Mert nem kell beismerni, hogy igenis a rossz oldalon álltunk és nem kell önvizsgálatot tartani, hogy hol hibáztunk. Mert megnyugodva másokat lehet hibáztatni majd. Mert a mocskos háborúnak mi nem részese, hanem elszenvedő mártírjai voltunk. Nekünk nincsenek háborús bűnöseink, hanem csak hőseink vannak. Voltaképp parányi magyarságunk heroikus küzdelmet folytat egy gonosz világ démoni szörnyeivel szemben.
A leegyszerűsítés valahol kényszer is, hiszen egy 12-13 éves gyereknek hogyan fogják elmagyarázni a világ komplexitását? Nehezen. De inkább sehogy. Inkább azt mondják majd neki, hogy a győztes hatalmak helyzetükkel visszaélve elvették országunk és népünk nagyrészét. És ha valakitől elvesznek valamit az rossz. Ezzel létre is hoztuk a gyerekekben a megfelelő érzelmi attitűdöt, megvan a közös ellenség, aki ellen egységbe lehet forrni, vagy nemzetileg össze lehet tartozni (éppen mikor, milyen a politikai kurzus ideológiája).
Persze kérdés: képes-e egy ilyen nép nem valami ellenében, hanem valami mellett életre kelni?
Laszt kommentz