A cím ellenére ezúttal nem a Kétfarkú Kutya Pártról (KKKKE) lesz szó. Sokkal inkább a mi Schmitt Palinkról, a Zembere Kemberéről (copyright: FSP), a Demokrata Zongoristáról, a Miniszterelnök Séfjéről... Meg persze a Főnökéről, a Kedves Vezetőről. Nekik kettejüknek van egy-egy farkuk, ami ugye összesen kettő. Szerintem meg épp ideje elelmélkedni, hogy mit is csinálnak eme hímtagokkal...

(Ha eddig nem szüremlett volna le: nem lájkolom túlzottan az urakat. Oszlassuk hát félreértéseket, mielőtt megszülethetnének: igazából nem csak őket nem kedvelem, hanem a politikai elitünk jellemző működési mechanizmusa ingerel. Túl könnyen felejtik el a választott vezetőink, hogy a hatalmuk honnét származik, mire kaptak felhatalmazást.)

Onnét indulnék, hogy Schmitt úr jelenlegi posztja az utóbbi huszonév egyik legnagyobb fejünkre sz*rása, de ezt a humort mégiscsak duóban követték el. Nem azt kérdőjelezem, hogy Schmitt jó ember-e (mert lehet az, én nem ismerem), de gyenge vezetői kvalitásai nem társulnak önismerettel - imígyen statisztai melóvá alacsonyít valamit, ami normálisan címszerep. Leírták már sokan, sok helyen: ellensúly meg egyensúly, gát meg motor - fúj, fúj... Én nem vagyok alkotmányjogász, egész egyszerűen az dühít, hogy a hazám Kötársasági Elnöke, azért van a helyén, mert jó span, derék fejbólintó.

A Fidesz-kötődés mentén persze szivárog a PR-technika is, imígyen nesze hülye szlogen: az "emberek embere". Szívet melengető, s értem én, hogy a plebs közt bóklászó, bátorító államférfi képe inspirálta a kifejezést. De valóban ezt érezzük? Vagy inkább azt, hogy bizonyos emberek embere, leginkább egy ember embere? Azt szerintem kizárhatjuk, hogy abban az értelemben gondolták volt meghonosítani e címkét, amit például a "lekvárok lekvára" vagy a "csicskák csicskája" jelent, azaz nagyon lekvár vagy legcsicskább csicska... Ha mégis ez a verzió ülne, akkor ugye ő lenne a legemberebb ember, ami címet önmagunknak adományozni nem túl szerény húzás.

A promóciót letudva, térjünk át a ténykedését övező, ún. humán megnyilvánulásokra. A Kedves Vezető elvtelensége e tekintetben még fájdalmasabban csap orcán: mára úgy vagyok a Schmitt úrral, mint motkány az Ice Age-ben a jégreccsenéssel... Megmerevedés (teljes testben), szemsarki izomrángás, ijedt várakozás, hogy most mi a fészkes fittyfene fog következni... Mert valami fog - jó eséllyel katasztrófális.

 – Elnök úr, van zongorája a Sándor-palotában?
 – Van, de sajnos nincs túl jó állapotban. Azt hiszem, már felhangolni sem lehet.
 – Brüsszelben, egy nehéz nap után a dolgozószobájában zongorázott a munkatársainak.
 – Bevallom, egy-egy nehéz nap után jólesik játszani, és amióta itt vagyok a Sándor-palotában, már előfordult, hogy szívesen zongoráztam volna. Talán behozom majd a sajátomat.
/Forrás: csepelinfoplusz.hu/

Hinyje! Vajon munkaidőben (többé-kevésbé kötelező jelleggel) vagy azon kívül (lelkesedésől, mert jobb itt, mint otthon) fognak a KEH munkatársai zeneileg pallérozódni? Akárhogy is, újabb puzzle-darab pattant be a helyére...

 - Uraim! Önök az ultraelit! - a Kedves Vezető kedvtelve nézett végig a marcona arcokon.
Szálfatermetű, bikanyakú férfiak, szögegyenesen állnak, arcizmuk sem rándul, tekintetük a messzeséget fürkészi.
 - Palkó! Mit szólsz? Micsoda fickók...
 - Már megbocsáss, remélem, ezek jobban beválnak, mint a őrezred - tűnödött az Ideiglenes Köztársasági Elnök...
 - Mit hallok? Nem miattam van ez az egész, cseszd meg! - csattant fel Viktor. - Nem bírták a klimpírozást. De nem csak ők! Majd' a teljes hivatalod le kellett cserélni!
 - Azt nem te kérted? Amúgymeg légy igazságos királyom! Te is félsz tőle, hogy mi van, ha luftot rúgsz valamelyik Feliscsút Leiscsút meccsen, oszt a testőreid kiröhögnek...
 - Túrót! A te méltóságod óvom, s ez a hála?! Szerinted ki a franc van idegileg felkészülve, hogy egy nehéz nap után még zongorázzanak neki?! Személyzetis legyen a talpán, aki erre tud szelektálni...
Hirtelen ellágyult a Kedves Vezető, érezte, túl szigorú volt komájával.
 - Ne legyen semmire se gondod, menj csak, s rendszabályozd meg az Ifjúsági Olimpiát. Addig én megszervezek mindent, hogy örüljön a szíved...
Schmitt távozásával persze újra céltudatossá rendeződtek Viktátor arcvonásai...
 - Uraim! Akció! Ma Palkó koncertet ad, fogdossák össze az alkalmazottakat! Nincs kifogás, mint a szakácsé tegnap, hogy "fut a babom". A kertész se hivatkozzon aszályra - öntözött volna délelőtt...

Akárhogy is volt: megszületett - szépen csendben - ez a Terrorelhárító Központ (TEK) izé (Pintér Sándor szeptember elejére ígérte a szervezet megalakulását - ez majd még megér egy misét, merthogy mire is készülünk ilyen vadul?), azaz van saját testőrsége két derék vezetőnknek. A sors fintora, hogy ennek örvén veszítette el a lőterét a lövészválogatottunk (lássuk be: a kommandónak is kell lődöznie valahol), azaz részben az Olimpiai Láng Őrizője miatt nincs hol gyakorolnia a sportolóinknak... Mindegy is, a multiknál ez amolyan funkcionális mátrixszervezetként lenne aposztrofálva: van ugye két - normális viszonyok közt - független poszt, amiket most átfed egy harmadik, ami mindkettőnek alá van rendelve, de egy negyedikhez tartozik (BM). Már ha jól értem a helyzetet... Ez a hatalmi ágak lágy összemosásának koncepciójába jól illik (ahogy például a Művészúr látogatja majd a kormányüléseket), de azt meg minek? Úgy vélem, hogy ezek az jelenségek a jövőnek ágyaznak meg: egy súlytalan Köztársasági Elnök kiválóan demonstrálja, hogy tök fölösleges ennyi topvezér egy állam élén.

Egy párizsi kávéházban két orosz, avantgarde zongoraművész beszélget.
 - Te, Igor! Én most beleszarok a zongorába!
 - Ne csináld, Szása. Úgysem értenék...

Metaforizáljunk, mert láttam egy videót. A demokráciát képzeljük el egy zongorának. Ezen játszhatunk szépen vagy durvulhatunk, de csúnyán. Van akinek kevésbé megy a játék, hamis hangokat üt le, mások egészen ügyesek. Vannak akik képesek akár négykezesre is a többiekkel, mások inkább viccesek, ahogy tolonganak a billentyűk környékén. Időnként kakofón hangzavar sül ki belőle, máskor meg valami csudaszépet hallunk.

Nálunk "szerencsére" nem ennyire változatos a dolog: a zongora kussol. Mi meg várunk, hogy most akkor előadnak-e valamit répával vagy csak simán beleszartak...