Megkaptuk. A Kedves Vezető a Parlamentben Országvédelmi Tervet jelentett be, amely 6 pontból áll. Parádésabbnál parádésabb pontok, de különösen a 4. pont tetszik: Otthonvédelmi Akcióterv. A lényege, hogy aki végtörleszti deviza alapú hitelét az rögzített árfolyamon teheti ezt meg. CHF esetében a rögzített árfolyam 180 HUF/CHF, ami nem tűnik rossznak tekintettel arra, hogy a mai napon az aktuális árfolyam 234 HUF/CHF, azaz leegyszerűsítve szerény 54 Ft-ot spórolnak az előtörlesztők, amivel párhuzamosan nagyjából ugyanennyit bukik a bank.
Ugyanis van itt egy icinyke-picinyke szépséghiba, egy aprócska részlet, amelyre a Kedves Vezető nem hívta fel a figyelmét az ujjongó publikumnak. Pedig meggyőződésem, hogy ugyanolyan jól felépített, logikus, reális, észérveket felsorakoztató, kemény és meggyőző, éjszakába nyúló tárgyalásokat folytatott, mint Szent Jobbja az IMF-fel. De mindhiába. Már-már közel volt a megegyezés, hisz már túljutottak azon, hogy a kantonokat ezután megyéknek fogják hívni és már a járási rendszer kidolgozásába kezdtek volna, amikor a tárgyalópartnerek váratlanul felálltak az asztaltól. Senki nem értette, hogy miért, de a svájci kormány azt mondta, hogy ő nem hajlandó 180 HUF ellenében 1 CHF-et adni. Csak 234 HUF-ért ad 1 CHF-t. Szóval, amíg Svájc nem érti meg, hogy neki is milyen jó lenne, ha 180 HUF-ért adna 1 CHF-et, addig marad ez az öszvér megoldás. A bankok drágáért megveszik a CHF-et és olcsóért odaadják nekünk.
Hej, ha Robin Hood élne! Biztos a Kedves Vezetőtől tanulna. Habár, lehet eszébe jutna pár kérdés.
Vajon miért vesznek fel hitelt az emberek? Nem-e lehet, hogy a nagy többség azért vesz fel, mert nincs pénze?
Vajon honnan lenne pénze a nagytöbbségnek most előtörleszteni (akármilyen árfolyam mellett), hiszen mikor felvette a zs-t, akkor sem volt neki, azóta meg épp egy gazdasági válságba futottunk bele?
Node, ezen a bemelegítő kérdésen gyorsan lendüljünk is túl, hiszen az ember képzeletére, gondolataira oly termékenyítően hat ez a parádés Otthonvédelmi Akcióterv. Különösen, amikor Szószátyár Petike bizonyítja be, hogy mindez:
„….erkölcsileg helyes döntés, amely pénzügyileg tartható, és jogilag is megoldható.”
Gondolom erkölcs vonatkozásában a bennfentes kereskedelem segítette shortolás korábban és most is csak a lehetőségek kihasználását jelenti a fülkeforradalom utáni újmagyarban? Üdvözítő, hogy segít a kormány a devizahiteleseken, amiben erkölcsileg szinte nüansznyi lényegtelenség, hogy a lehetőséggel alapvetően csak a gazdagabbak tudnak élni. Akik meg korábban a devizahitel kockázatok miatt inkább forintban vettek fel hitelt, most büszkék lehetnek magukra. Erkölcsi győzelmet arattak, ami simán megér havi 10-20-30 rugót. Nem?
Hogy pénzügyileg tartható a Terv afelől kétsége senkinek nincs. A kérdés persze az kinek lesz ez pénzügyileg tartható? Akik OTP vagy FHB részvényügyletekre fogadtak, azoknak egyenesen még nyereséges is lehet, nem? Ki van ez számolva, mint a 16 %-os szja kulcs bevezetése. Ott se járt rosszul senki. Nem?
A jogi megoldások vonatkozásában a Kedves Vezető és falkája eddig is komoly kreativitást mutatott fel. Ebben hiba nem lesz. Akiknek pedig feladatuk lenne a jogállam őrzése, azok elárulták azt, így valóban nemigen lehet jogi akadály.
Sőt!
Az az igazság, hogy ha már ilyen ügyesen megmentette a kormány a nyugdíjakat, most meg megvédi az otthonokat, akkor nem szabadna itt megállni. (Azért mintha kicsit újmagyarosan kezdeni csengeni ez a „kormány megvédi”, a „kormány megmenti” szófordulat. Időnként az államosítás ugrik be. Nem értem miért. A nyelvészek biztos tudnak valami jó magyarázatot.) Szóval meg kellene védeni a betétesek pénzét is! Nem? Az is a bankoknál van, alig kamatozik valamit, még a végén el is tőzsdézhetik. Államkötvényben sokkal biztosabb helyen lenne. Ezek a bankok nagyon veszélyesek. Szerencsére a Kedves Vezető is gondolt már erre:
„…..a kormány a posta bevonásával vizsgálja annak a lehetőségét, hogy ez emberek közvetlenül vásárolhassanak államkötvényt”
Huh! Micsoda szerencse, hogy a Kedves Vezető mindig egy lépéssel előttem jár. Szerintem mire én megérteném a bankbetét jelentette rám leselkedő irtózatos veszélyt, már biztonságos államkötvényben lenne a megtakarításom. Ha lenne. De nincs. De azért jól esik, hogy ennyire figyel rám a Kedves Vezető. Az meg különösen megnyugtat, hogy nemrégiben azt mondta:
"A gazdaságról szóló kétharmados törvényt magamra szignáltam."
És valóban. A mozaikok kezdenek összeállni. Amikor a Kedves Vezető országlásának nyitányán minden kormányzati web oldalon csak annyi jelent meg, hogy OMG, még nem igazán értettem mit akar mindez jelenteni. Mostanra viszont áldásos tevékenységének köszönhetően megtelt tartalommal/értelemmel. Mostmár teljes átéléssel tudom mondani:
Oh My God!
Laszt kommentz