Az utóbbi időben a médiahatóság a rádiók, a televíziók, a nyomtatott sajtó esetében több határozatot is hozott, amelyeket a határozatban érintettek visszautasítottak, a határozatokban nem érintett más médiumok képviselői pedig komolyan bíráltak. Tartok tőle alapvetően igazságtalanul. Vegyük sorra miért!
Először is. A hatóság proaktív volt, azaz a törvény még csak készülőben volt, de már a hatóság annak szellemében hozta meg határozatait. Tette ezt minden bizonnyal a legnagyobb jóindulat és a segíteni akarás szándékával, hogy mire hatályos lesz a törvény, már mindenki fel legyen készülve. Pontosan értse, hogy mi is a gyakorlat, azokban az esetekben, ahol a törvény – vitathatatlanul nagyon okosan – teret enged a rugalmas hatósági értelmezésnek. Valószínű Fellegi Miniszter Úr is elégedetten dől mostmár hátra, mert gyakorlat elkezdte tartalommal megtölteni a szabályozást. Az meg minden bizonnyal csak a véletlenek különös összejátszása, hogy ennek a gyakorlatnak a logikája a romantikus szocreál időket idézi: betarthatatlan vagy értelmezhetetlen szabályokat alkotunk és mindig megfelelően, az adott helyzetre adaptálva, a sorok között megbúvó szellemiséget megjelenítve fogj a hatóság értelmezni, alkalmazni. Csak most! Csak neked!
Másodszor is. Ez a hatóság a miénk. Ráadásul nemzeti. (Mi más is lehetne a Nemzeti Együttműködés Rendszerében?) Úgyhogy jár neki a feltétlen tisztelet és különösen a bizalom. A bizalom abban, hogy ez a hatóság pontosan tudja, hogy nekünk, mint a hatóság tárgyainak, mire is van szükségünk. Minden cselekedetét, határozatát olyan magasztos célokat szem előtt tartva hozza, mint például a nemzet érdeke, a gyermekek egészséges fejlődésének érdeke, stb. A hatóság pontosan tudja, hogy neki egyetlen szent küldetése van: gondoskodni (gondolkodni) a védtelen és kiszolgáltatott polgárok felett(helyett).
Harmadszor is. A hatóság emberei mégiscsak a hatóság emberei. Mit tehetnének? A törvény betűje köti a kezüket. Ha valaki vét, akkor nem tehetnek egyszerűen mást, mint jóindulatúan figyelmeztetnek vagy büntetnek. A vétség meghatározása azonban komoly szakmai felkészültséget követel, hiszen zenében, prózában, versben, film és fotó művészetben, televízióban, stb. is erősnek kell lennie, hogy a magas kultúrát érvényre tudja juttatni. Tessék csak belegondolni, milyen páratlan felkészültség kell ahhoz, hogy mindezt egyszerre képes legyen valaki átlátni. És a határozatok szerint a hatóságnál több ilyen potentát is ül. Megnyugtató. Vagy nem?
Negyedszer is. A hatóság igyekszik megfelelni a kényes műértő hölgyek és urak elvárásainak, hiszen határozatait irodalmilag is értékelhető színvonalon hozza meg. Műfaját tekintve abszurd és szürrealista. Ha belegondolok azért most Franz Kafka vagy Salvador Dali irigykedve forog a sírjában. A saját korukban komoly küzdelmeket kellett folytatniuk, hogy megértsék őket. De, most! Végre kis hazánk hatósága állami szintre emeli az abszurd és a szürreális műfajokat. Örömkönnyek a szememben.
Ötödször is. A katonák teszik, amit vezénylő tábornokuk elvár tőlük. Mi ezzel a baj? A katona dolga, hogy engedelmeskedik a feletteseinek. Habár itt, a határozatokkal kapcsolatban egyetlen aprócska észrevétel megfogalmazódott bennem. Nem is a lényegi tartalmukkal kapcsolatban, mert az kifogástalanul tükrözi az elvárásokat, hanem inkább a megfogalmazások pontosságával kapcsolatban. Mert a határozatokat elolvasva, mint jogkövető polgár megpróbálom értelmezni és extrapolálni, hogy nehogy én is ugyanabba a hibába essek. De ezen a ponton kétségek támadtak bennem, mert pl. a választási kampányban használt eszközök nem teremtették-e meg az „érzelmi bevonódás” lehetőségét, vagy a Nemzeti Töltőtoll újévi köszöntője nem volt-e „hatásvadász”? Szörnyű gyanú fogalmazódik meg bennem: lehet, hogy nem is az a baj a ValóVilággal, hogy részeg, meztelen csöcsök rohangálnak értelmetlen összevisszaságban, hanem az, hogy ezen a csatornán sem a Kedves Vezető által elvárt politikai bullshitet kajáljuk
Sajnos „hatásvadász” eszközökben és a színvonalban nem igen tudok felfedezni különbséget és a nép egyiktől sem lesz kultúráltabb.
Laszt kommentz