Tegnap a Kedves Vezető országértékelt: "...mindenkinek, aki munkaképes dolgoznia kell." Oké. Mostmár csak az a lényegtelen kérdés maradt, hogy mit?

"A fejéről a talpára állítjuk a magyar életet."

Gondolom mostmár érti Király Júlia (MNB alelnök), hogy miért is került egy szintre Selmeczi "nyugdíjmentő" Gabikával, legalábbis a fizetésük mértékének egy szintre hozása erre utal. És meg is köszöni, hogy nem kell folyamatosan tótágast állva dolgoznia. Helyére kerültek a dolgok.

Miközben ezeken gondolkodtam "déjá vu" érzésem támadt. Mintha olvastam volna már valahol ennek a beszédnek az értékelését. Aztán rájöttem...

„...Ha netán politikai vezér, számára az a legfontosabb, hogy a rendőr feszesen tisztelegjen neki, s megjelenésekor minél többen álljanak föl a tiszteletére. Ha a nép többsége vallásos, legott ő is istenfélő lesz, s a magasabb hatalmak őrködnek a feje fölött. Misén, istentiszteleten, körmeneten a kamerák kedvenc figurája, amint áhítatban elmélyedt arccal ábrándozik formás női keblekről és fenekekről. Homlokán hordja karizmáját, hogy mindenki jól lássa. Kizárólag általános fogalmakban beszél. Legkedvesebb szavai: a nép, a polgár, a hazafiság, a nemzeti érzés, a jövő, a közös akarat, a sors-küldetés és őseink példája. Csak soha semmi konkrétum, mert hogy nincs mondanivalója. Ugyanis valódi célja – totális hatalom demokratikus pongyolában – nyilvánosan sem itthon, sem a külföld előtt nem vállalható. Önismerete hangyányi, mert önmagát összekeveri a szerepeivel, mindig beugrik a saját pózainak. ..."

Az idézet Popper Péter (2006): Egy illúzió halála című könyvéből való.