Jaksity György elemzését olvasva felmerült bennem egy klasszikus nagy igazság, miszerint is:

Az élet olyan, mint egy motor.
Ha nem megy, be kell rugni.

Ha összegezni akarnám, akkor a régmúlt idők alkímiája modern korunkban gazdaságpolitika néven éledt újjá. Egészen elmebeteg elképzelésekkel igyekeztek annak idején is egyesek aranyat előállítani, amire egész életüket és vagyonukat feltették. Ma annyi a különbség, hogy az egyes gazdaságpolitikai váteszek nem a saját életüket és vagyonukat teszik fel erre az illúzióra, hanem mindenki másét. Ráadásul ma a brókerekké vedlett alkimista tanoncok száma nagyságrendekkel hatalmasabb elődeiknél, azzal a szerencsétlen ellentmondással terhelve, hogy sokszor fizikáról/természettudományokról (hogy a metafizikát már ne is említsem) birtokolt ismereteik  mélysége nem mérhető. Ennek következménye, hogy ma ugyanúgy nem ismerik fel sem a váteszek, sem a tanoncaik munkájuk értelmetlenségét. Nem értik mi a különbség eszköz és cél között. Ma ugyanúgy ennek a transzformációs eszköznek (pénz, amelynek szinonimája a fizető eszköz(!), értjük-e az eszköz szónak a jelentését) a mennyiségét szándékozunk végtelen nagyságúvá növelni. Tegyük fel sikerül (mint ahogy az elemzés is rámutat). Korlátlan mennyiségű pénz fog keletkezni. Mi fog történni ekkor? Hogyan lesz képes ellátni ez az eszköz a feladatát ebben az esetben?

Néhányan kezdik felismerni a választ.

Ennek ellenére akkor mégis miért fektetnek sokan aranyba, és miért megy egyre feljebb az ára? Valószínű azért, mert eszköz képessége nem kizárólag az emberi hiten/hitelességen múlik, hanem anyagi mivoltának jellemzőin is: ritka és nem lehet hamisítani. Azaz akkor is képes lesz ellátni eszköz funkcióját, amikor a rendeleti pénz már nem.