Most olvastam egy elemzést arról, hogy jelen helyzetben ugyanott van a világgazdaság mint 2008-ban a Lehman csőd idején. Szomorú, ugyanakkor nem meglepő. Csak nézzük meg mi történt.

A válságba került fejlett államok, élükön az USA-val, elképesztő mennyiségű pénzt toltak be a pénzpiacokra úgy, hogy a rendszeren semmit nem változtattak. Max tulajdonosok lettek valamilyen mértékben egy-egy pénzintézetben vagy a döntéshozó testületekbe ült be egy-két képviselőjük, de alapvetően semmi nem változott. És ahogy elnézem nagyjából ugyanebben a mederben képzelik el a jövőbeli megoldást is:

- Papa! Kéne egy új kocsi!
- De fiam! Három hónapja kaptál egy újat.
- Tudom Papa, de az új barátnőmnek nem tetszik, kicsit meg is kopott már, meg a legutolsó gyorsulási versenyen szétpörgettem a motorját, meg szétégettem a gumiait.
- Fiam! Miért nem vigyázol jobban rá! Nem kellene ilyen ostoba versenyekre járnod! Tudod, hogy nincs semmi megtakarításunk, már így is teljesen el vagyunk adósodva, és egy fillérem sincs.
- Tudom, tudom papa. Ígérem többet nem teszem, de most az egyszer még utoljára. Légyszi, légyszi. Használjuk a gépet! Nekem még maradt egy ezresem. Ugye szeretsz?
- Haj, jaj. Hát persze, hogy szeretlek. Na, jó. Gyere fiam. Fénymásoljunk.

Sőt! Alig várom már, amikor internacionális ujjongás közepette bejelentik, hogy új alapokra helyezzük a világgazdaságot, ezért minden ország adósságának 90 %-át elengedjük.

Véleményem szerint azonban ezek a válaszok nem megoldásai a helyzetnek, hanem fenntartói egy alapvetően rossz, téves állapotnak. Ma már a pénzpiacok reálgazdaságtól való függősége jelentősen relativizálódott, gyakorlatilag megszűnt. A pénzpiac ma egy virtuális világ, amiben számmisztikai mutatványokkal zsonglőrködnek bitbűvészek. Voluntarista mítoszok (a piacok önszabályozása, fenntartható fejlődés, a több mindig jobb a kevesebbnél stb.) teremtik meg a hit- és érvrendszerét.

Amíg nem történik egy jelentős szemléletváltás és ez a helyzet fennmarad, sőt erősítjük, addig én nem számítok semmi jóra.