A saját életemet tekintve azért komoly haszna van a magánnyugdíjak körüli hercehurcának. Például rádöbbentett, hogy csakis magamra számíthatok. Legyen szó a saját, a hazám vagy épp a Föld megsegítéséről.
Esetleg kalkulálhatok még a családommal, csakhát ők nem annyira jófejek, mint én, így például a Bolygónkra tesznek, de magasról. Pedig nem is asztronauták.
Meg az olyan KDNP-s duma volna, maradok hát egyes egyedül.
Tehát az a helyzet állt elő, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere ébresztőt fújt (ami aztán egészen messzire vezetett): az egyén csakis magára, illetve a diffúzan ténykedő többi egyénre számíthat. Tévedés ne essék, szó nincs itt az individualista törekvések termékeny televényéről! Más történt: a jótékony állam illékony illúzójának helyére lassanként kénköves miazma telepedett. Mondhatnók: hirtelen ellenséges környezetben találtam magam.
Ez persze nem azt jelenti, hogy eddig színetiszta frankóság volt, mostantól meg hibátlan horror. Sokkal inkább arról van szó, eddig azt hittem, mivel egyének sokasága alkotja az államot, hát csak úgy alkották meg, hogy az jó legyen önmaguknak. Pikula! De a lóé! Eredetileg ugyan lehetett ez a cél, csakhogy mostanra önállósult az állam...
Engem meg felnőtté bűvölt a felismerés, hogy az az állam, amiben hinni akartam eleddig, bármit megtehet velem. Viszont gyönge ahhoz, hogy tegyen értem. A több állam együtt meg még kártékonyabb, mint az egy állam egyedül.
Tehát bármit megtehet. Mondom! Bármit.
Lophat tőlem, elveheti az összegyűjtött pénzem, s pontosan lesz*rja, mi lesz majd velem. Ha éppenséggel érdekelné, akkor sincs meg a képessége, hogy legalább sejtse, mi lesz majd az öreg Kleinnel... Az a szomorú helyzet, hogy amennyiben lesz neki a párnacihában, akkor lesz miből fizetnie a villanyt. Ha meg nem, akkor nyáron tovább olvasgathat lefekvés előtt, mint télen.
Csak azzal kalkulálhatok, amit megtartok, amit kvázi eldugok előle. Mert a mi államunk egy kib*szott kisgömböc. A perverz paradoxon: a mi pénzünk hízlalja, abból lehet ilyen nagy meg félelmetes. De egy ekkora nagy állam állandóan éhes. Ha meg annyira hülye voltam, hogy meglátta a pénzem, akkor kíméletlenül odébb lök, s magába tömi. Meg se rágja, vazze, úgy nyeldekli. Elfekszik, hortyog a dög, csak a bélrendszere dolgozik...
...s valami eszetlen büdös, ragacsos bélsárrá digesztálja a forintjaim. Ez a kupac volna az Opus Magnus, ennyi telik tőle.
Mert ahhoz viszont már nyomi, hogy megvédjen, ha valami baj van... Mert mi a tanulsága az iszapkatasztrófának? A Kedves Vezető főműsoridőben kuncsorog adományokért? Más szavakkal: a Legfőbb Celeb közérdekűn közöl, holott ő diszponál az ország költségvetése felett (igen, köszönöm a megjegyzést: az eddigi kormányainknál ez valóban tárgyi tévedés lett volna). Egy lokális katasztrófa (3 település) okán körbehordja a kalapot? Mi lenne velünk, ha valami általánosabb baj történik? Mondjuk földrengés valamelyik nagyvárosunkban? Akkor padlást söpörnek?
Tehát gyűjtöget a kármentő alapba, mi meg adományozunk az államnak? Annak az államnak, amelynek a hatalmasságai (például az utánozhatatlan Sludgeman Ranger Zolka) a számlán aggódnak legelébb? Személyes vagyonok zárolása a főhír? "Márpedig a Malnak fizetni kell!" - ami rendben is van, hülyegyerek, csakhát még tart a katasztrófa!
(S ezzel nem bagatelizálnám a helyzetet, csupán az államunk teljesítőképességét szeretném fókuszba helyezni. Mégcsak nem is az adományozás ellen vagyok, sőt! Adjunk a Vöröskeresztnek vagy olyan civil szervezeteknek, amik már bizonyítottak. Esetleg - ha megtehetjük - maguknak a bajbajutottaknak, s ne egy alulteljesítő izének.)
Amúgy mi hagyjuk, hogy ilyen önző és tohonya legyen. A mi államgömböcünk mára csakis önnönmagáért létezik, csakis önnönmagáért tesz. Ha interakcióba kerül veled, akkor csak a visítását hallod: arra niiiii-iiiiincs pénz! Vagy: adjál péééé-ééénzt!
Így eshet, hogy csakis benned bízhatnak a bajbajutottak. Másként: ha te nem segítesz, akkor b*szhatják.
A leggányabb pedig amikor a Világ gömböcei összejönnek, mert akkor van ám csak nagy fingás, meg böfögés parti. Annyiban nem tudnak dűlőre jutni, hogy ne barmolják teljesen szét a Golyóbist, ahol élünk. Klímacsúcs, mi?
Széndioxid-kvóta, mi?
Felejtős! Ezt is nekünk kell csinálni! Ültess fát Amazóniában a TreeViverrel (ebből még pénzt is kereshetsz, amit aztán rejtegethetsz a gömböc elől) vagy otthon a Click@Tree kapcsán, mert senki sem fogja megtenni helyetted.
Rá kell lassanként ébrednünk: az államnak egyedül a létezése a célja, a megoldás cseppet sem érdekli. A megoldás - bármely szinten - csak nekünk fontos.
Kemény így élni, de legalább tevékeny.
Laszt kommentz