Tévedés azt gondolni, hogy a diktatúra vagy az autokrácia jogállami keretek között lehetséges, hiszen fizimiskára lehet, hogy úgy fog kinézni, de lényegét tekintve már semmi köze hozzá. Valahogy olyan ez mint a manyup pénzek lenyúlása: akárcsak az 1950-es években Rákosi (a Kedves Vezető évértékelőjével való áthallás csak a véletlen műve) „önkéntesnek” nevezte a kulákok belépését a TSZ-be, most a Kedves Vezető propagandája is „önkéntesnek” nevezi az állami nyugdíjrendszerbe való visszalépést, holott akkor is nyilvánvaló volt és most is az, hogy a magántulajdon jogi eszközökkel kikényszerített államosításáról van szó. 

Nyilván az Alkotmánybíróság (Ab) tagjai is ismerik Friedrich August von Hayek Az egyéni szabadság biztosítékai c. írását (in: Joguralom és jogállam. Budapest, 1995.), amiben a következőt mondja...

„A joguralom természetesen maradéktalan jogszerűséget feltételez, ez azonban nem elég hozzá: ha egy törvény korlátlan hatalmat adna a kormányzatnak, hogy azt tegyen, amit csak akar, úgy minden intézkedése jogszerű lehetne, de semmiképpen sem tartozna a jog uralma alá.”

Vajon a 2/3 korlátlan hatalmat jelent, amelynek minden döntése jogszerű? Őszintén remélem, hogy az Ab tagjai a jogszerűség szükséges feltételei mellett a joguralom (jogállamiság) esszenciáját is vizsgálják. És azt is őszintén remélem, hogy tisztánlátásukat elhomályosító köd feloszlik. Feloszlik és világosan látni fogják, hogy ha munkájuk lényegének tekintik a joguralom fenntartására való törekvést, akkor nem maradhatnak csendben:

„De böjt s jámborság néked mint a pélva,
mert vétkesek közt cinkos aki néma.
Atyjafiáért számot ad a testvér:
nincs mód nem menni ahova te küldtél.”
 

/Babits Mihály: Jónás könyve/

És az olyan salamoni döntések, mint az indoklás nélküli elbocsátás kapcsán hozott a testület épp, hogy nem erősítik a joguralomba vetett bizalmat, hanem csak fokozzák a bizonytalanságot, hiszen ilyen formán elegendő lesz a későbbiekben olyan jogszabályokat hozni, amelynek megsemmisítése esetén jogilag kezelhetetlen helyzet jönne létre, ezért azt csak egy jövőbeni időpontban semmisíti meg az Ab, addig meg történhet minden ugyanúgy. Vajon a joggal való ilyenfajta visszaélést elkövethet-e a jogalkotó? Vajon elfogadható-e az ilyenfajta visszaélés? Aktuálpolitikai érdekek ezt indokolhatják? Vajon mi a jog és mi a jogállam?

A fenti kérdéseknek különös súlyt ad ma, hogy a mindenhatónak képzelt kétharmad alkotmányozni szándékozik. Az új alkotmány körül bábáskodó Salamon László minap úgy nyilatkozott, hogy alkotmányozási kényszer nincs, de "egyszerűen nem teheti meg", hogy nem fogad el új alkotmányt a kétharmados többség. Most egy kicsit zavarban vagyok, hogy ha kényszer nincs, akkor miért nem teheti meg, hogy nem alkotmányoz? Mellesleg az egész beszélgetésben időnként súlyos csendek álltak be egy-egy kérdés kapcsán. Nekem annyi világosodott meg csak Salamon elmondásából, hogy mivel az alkotmánnyal nincs különösebb probléma, tehát belőle nem származik kényszer, akkor a valódi oka az alkotmányozással kapcsolatos fenenagy sietségnek és nagy nyomulásnak egyszerűen csak technikai: kétharmadunk van ezért tudunk alkotmányozni, tehát fogunk is. Szóval, hogy technikailag jogszerű lesz-e az alkotmányozás, illetve az új alkotmány?

Jogszerű lesz.

Hogy jogállami lesz-e?