A minap megjelent egy interjú Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárral. A műveit nem ismerem, de hogy félreérti az állam és ezen belül saját szerepét az elég valószínű.
„– Ön válogatott?
– Igen. És felkészültem rá, hogy ismét támadásnak leszek kitéve. Már fel is vetette valaki, hogyan merészelem én egyedül kiemelni az alkotásokat. A válaszom: enyém a felelősség is……….”
Ez csak egy kiragadott részlet, de ugyanez jellemzi minden más megközelítését is. Megpróbálom érzékeltetni mi is a félreértés lényege egy focista példával, ezzel is kedveskedve a Kedves Vezetőnek.
Ha ugyanaz a személy(ek) egyben a FIFA (aki a szabályokat írja), a bíró és a partjelző (aki egyben ellenőrzi, illetve betartatja a szabályokat), és a játékos(ok) is, akkor értelmét veszíti a játék, vagy ha mégis fenntartják, akkor nem egyéb, mint színjáték.
Az állam, vagy egyik titkárának feladata nem az, hogy értelmezze vagy értékelje Picasso alkotásait, hanem az, hogy azok létrejöttéhez biztosítsa a keretrendszert: legyen ideje és tere a művésznek, tudjon alkotni. Az alkotásait meg majd a kritikusok, illetve a közönség értékeli. A szépség nem abszolútum, ami egyetlen képlettel leírható és onnantól kezdve megvan, hogy mi az irány, ami felé törekedni kell, és aki nem ezt teszi, az csúnya.
Sőt! Az igazság sem abszolút. Pontosan ezért született a jog. Állapodjunk meg, közösen valamiben, amihez mindenki tartja magát, azaz jogszerűen viselkedik. Aki nem tartja magát ehhez a közös megállapodáshoz az jogszerűtlenül viselkedik, aminek szankciói vannak, amiről a független bíróság dönt. (A jogállamiság a jogszerűséget megelőző fogalom, mert az a közös megállapodások legitimitását garantálja.) Szóval a bíróság annyiban oszt igazságot, amennyiben eldönti, hogy a feltárható tényállás és jogszabályok összevetése alapján ki cselekedett jogszerűen és ki jogszerűtlenül. Nyilván ez sok esetben nem fog egybeesni az egyének szubjektív igazságérzetével.
Az állam sem egyéb, mint egy közösség megállapodása, hogy legyen egy olyan szervezet, amely vélhetően jobb hatékonysággal tudja a közösség tagjait, az egyéneket abban segíteni, hogy saját testi, lelki, szellemi fejlődésük minél teljesebb lehessen. De nem egymás kárára.
Az állam nem célja az emberi létnek, csak eszköze. A világban sajnos jellemzően nem ezt a nézetet vallják és az állam adta hatalom birtokosai úgy ítélik meg, hogy az állam minden szépség, jóság, igazságosság forrása, adományozója és értékítélője. Tévedhetetlen. Következésképp az állam méltóságos urai is tévedhetetlenek. Ez a téveszme a Kedves Vezetőnek és vazallusainak is a hitvallása. Ennek a szellemiségnek, az államfetisizmus mindenhatóságának legutóbbi torzszülöttje az új alkotmány is.
Elszomorít, hogy az állam szerepét ennyire félreértik. Szomorú, hogy a tévedhetetlennek hitt hatalom homálya eltakarja a miniszter urak előtt foglalkozásuk eredeti jelentését: szolga.
Laszt kommentz